linkek

Húsnagykereskedések Magyarországon

goliat - szo, 10/07/2017 - 22:25

Az élelmiszeriparral kapcsolatos szabályok egyre bonyolódnak így van egy a húsnagykerek esetében is. Egyre több szabálynak kell megfelelni amely nyilvánvalóan összefügg a civilizáció fejlődésével is, ma már csak nézünk bizonyos afrikai országokra, ahol a frissen levágott kecske vagy birka a ház mellett 40 C fokban egy karóra akasztva várja sorát, közben legyek, szúnyogok és darazsak no meg hangyák is meg-megkóstolják a száradó húsféléket. Ez Európában már elképzelhetetlen egy húsokkal foglalkozó vállalkozásnak minden bizonnyal az alapvető higiéniai követelményeknek meg kell felelnie. Hűtőházakra van szükség az egyik ilyen legnagyobb Budapest környéki hűtőház éppen a Bahamas Kft. tulajdonában van Dunakeszin. Ezt a hűtőházat úgy kell elképzelni, hogy állandóan fagypont alatt van a hőmérséklet miközben akár óriási kamionok is meg tudják közelíteni a helyszínt. Tehát ebben a húsnagykereskedésben elsősorban fagyasztott vagy más néven mirelit áruk szerepelnek de ugyanúgy megtalálható itt a fagyasztott gyümölcs, készáruk, zöldségek gombák és mindenféle egyéb jegelt vagy fagyasztott élelmiszere. Óriáis a hűtőház ahova folyamatosan érkeznek az áruk illetve egyidőben akár távoznak is. A hűtött dolgokat sem lehet a végtelenségik tárolni így egy ilyen húsnagykereskedésben egyértelmű a folyamatos kijövő és bemenő forgalom is.

Húsok között találunk mindenféle vadhúsokat, szárnyasokat legyenek ezek tyúkok csirkék kakasok vagy libák netán kacsák, persze van sokféle marhahús sőt kecske és birka is no meg persze a Magyarországon elmaradhatatlan disznóhús is és akkor még nem beszéltünk a halakról és a különböző tengeri herkentyűkről. Egy magyar húsnagyker tehát szinte mindenféle állattól származó húsokat tart fenn de persze elsősorban az adott piac leginkább fogyasztott húsféléire koncetrál így a Bahamas is. Amennyiben tehát Budapesten keres húsféléket akkor térjen be a Dunakeszin található óriási csarnokba ahol a legtöbbféle fagyasztott hússal találkozhat Magyarországon. Persze van itt minden: fagyasztott sültrkumpli, csirke nuggets, fagyasztott zöldborsó vagy éppen fagyasztott tészta mint például a nudli.

 

link: fagyasztott zöldségKép: 
Kategóriák: linkek

Munkavédelem minden cég alapvető felelősége

goliat - szo, 10/07/2017 - 21:44

Sokan csak legyintenek amennyiben munkavédelmi tanácsadásról van szó, minek ez? Felesleges dokumentumgyártás ablakon kidobott pénz amely sosem térül meg. Pedig ez nem teljesen így van, hiszen azon felül, hogy a törvény kötelezi valamennyi vállalkozást az alapvető munkavédelmi feladatok betartására és betartatására. Legyen csak egy egyszerű baleset: elcsúszik valaki az éppen felmosott kövön, már ekkor is komoly a baj, hiszen egy munkavállalónk megsérült, kiesett a munkából még ha csak rövidebb ideig is. Ne is beszéljünk ennél komolyabb balesetekről: mint például áramütés, savas marás, kéziszerszámok okozta sebek és sebesülések. Sok esetben az ilyen baleseteket korszerű szabályzattal és leírásokkal meg lehet előzni. Persze nem csak dokumentálni kell a veszélyes munkahelyi helyzeteket hanem a szabályokat be is kell tartatni. Ez közös érdek egy építkezésen nem lehet "lazázni" egy rossz mozdulat és máris készen van a baj. De nem csak építkezésen hanem ennél kevésbé veszélyesnek tűnő munkahelyeken is be kell tartani az előírásokat. Például aki felmos, mosogat vagy takarít savakkal, lúgokkal és egyéb vegyszerekkel találkozik amely szintén számos sérülés és baleset forrása lehet. Kerüljük el a bajt, próbáljuk tehát megelőzni amit lehet. Ehhez jól jöhet egy munkavédelmi tanácsadással foglalkozó cég amely segít nekünk eligazodni az élet különböző területein.

link: erősáramú berendezések felülvizsgálataKép: 
Kategóriák: linkek

Strauss Metal páncélszekrény, lakossági széf, fegyverszekrény, irattároló, vegyszerszekrény olcsón

lapok - sze, 09/13/2017 - 09:55

Cégünk már 25 éves tapasztalattal rendelkezik, stílusos és megbízható biztonságtechnikai termékeket készítünk. Termékeinket megrendelheti a www.straussmetal.hu webáruházban is.
Egyedi megrendelésre is készítünk szállodai recepciós ill. szobaszéfeket, műhelybútorokat, biztonsági és átlövésálló átadót, fizetőautomatát, komplett ügyfélhívó rendszereket, golyóálló ajtót, tűzgátló ajtót, értéktároló helységeket.
Vállalunk fémipari bérmunkákat is, mint a fémlemezszabás, lyukasztás, préselés, darabolás, élhajlítás, stancolás, fémalkatrész gyártás, hegesztés, összeállítás és felületkezelés.Kérem keressen minket vásároljon webáruházunkban, vagy kérjen egyedi árajánlatot.

Link: Minősített széfek, páncélszekrények, fegyverszekrényekKategóriák: Egyéb oldalakGazdaság - Üzlet - PénzügySzolgáltatásokCímkék: széfpáncélszekrénylemezszekrényfegyvertárolóirattárolószupekkasszaKép: Viszontlink helye: http://www.straussmetal.hu/
Kategóriák: linkek

Irattároló szekrény, fegyverszekrény, páncélszekrény lakossági széf közvetlen a gyártótól

goliat - sze, 09/13/2017 - 09:06

A Strauss Metal Kft. 25 éves tapasztalattal, Magyarország vezető páncélszekrénygyártójaként megbízható és stílusos biztonságtechnikai termékeket gyárt. Kiskereskedelmi termékeinket megrendelheti a www.straussmetal.hu webáruházban. Egyedi megrendelésre készülő termékeink: műhelybútorok, szállodai recepciós ill. szobaszéf, biztonsági és átlövésálló átadó, fizetőautomata, elektromos CityBike dokkoló és vezérlő egység, komplett ügyfélhívó rendszer, teljes IKT tervezés és kivitelezés, tűzgátló ajtó, golyóálló ajtó, értéktároló helység, páncélterem ajtó és modulpáncélterem. Fémipari bérmunkát is vállalunk, mint például fémlemezszabás, darabolás, lyukasztás, préselés, stancolás, élhajlítás, hegesztés, összeállítás és felületkezelés, fémalkatrész gyártás.

link: Széf, páncélszekrény, fegyverszekrény a gyártótólKép: 
Kategóriák: linkek

Minden spirál szakad - womás csatornatisztítás felsőfokon

képes linkek - szo, 09/09/2017 - 00:27

Ugye senki sem gondolja azt, hogy bármit le lehet húzni a WC csészében? Gondoljunk csak a nálunk délebbre eső Görögországra, ahol olyan szűk keresztmetszetű a csatornahálózat, főként a szigeteken de a kontinens területére is jellemző ez, hogy magát a WC papírt sem szabad a kagylóba dobni. Mi itt Magyarországon szerencsésebb helyzetben vagyunk mert lebomló papír anyagú dolgokat bátran dobhatunk a kagylóba a csővezetéken szépen lefolyik. Ám műanyag vagy műanyagot tartalmazó törlőkendők esetén sok esetben már csak a womás duguláselhárítás segíthet.

[...] Bővebben!


Kategóriák: linkek

Pszichológus Budapest

képes linkek - p, 09/08/2017 - 23:31


Kategóriák: linkek

Amikor minden spirál szakad - womás csatornatisztítás felsőfokon

képes linkek - p, 09/08/2017 - 23:09

Ugye senki sem gondolja azt, hogy bármit le lehet húzni a WC csészében? Gondoljunk csak a nálunk délebbre eső Görögországra, ahol olyan szűk keresztmetszetű a csatornahálózat, főként a szigeteken de a kontinens területére is jellemző ez, hogy magát a WC papírt sem szabad a kagylóba dobni. Mi itt Magyarországon szerencsésebb helyzetben vagyunk mert lebomló papír anyagú dolgokat bátran dobhatunk a kagylóba a csővezetéken szépen lefolyik. Ám műanyag vagy műanyagot tartalmazó törlőkendők esetén sok esetben már csak a womás duguláselhárítás segíthet. Minden másra ott van ugye a MasterCard, de ide is fog kelleni, hiszen egy profi duguláselhárító cég kihívása nem éppen pénztárcabarát megoldás: helyette marad a megelőzés


Kategóriák: linkek

Élelmiszerbiztonság minőségbiztosítás az élelmiszeriparban HACCP

lapok - cs, 09/07/2017 - 15:08

Sokan úgy gondolják a HACCP egy újabb elhúzás egy újabb sarc amivel szerencsétlen vállalkozót sújtja a törvény. Egy újabb értelmetlen papírmunka de ez a valóságban korántsem így van amelyik élelmiszerrel kapcsolatos cég kicsit is ad magára az belátja, hogy a HACCP nem haszontalan és felesleges dokumentumgyártás. Ez valóban az étterembe, élelmiszerboltba, büfébe vagy zöldségeshez betérő vendégek érdekeit szolgálja. Minőség csak egy dolog annál még sokkal fontosabb a higiénia mert az alapvető higiénia normákat sem betartva komoly problémát okozhatunk ügyfelein vendégeink számára, amely akár komoly egészségkárosodást is okozhat a legvégső esetben akár végzetes is lehet: a higiéniai normák be nem tartása ugyanis az életre is veszélyes lehet. Itt nem csak olyan egyszerű dolgokra kell gondolni, mint nem mosunk kezet, nem fertőtlenítjük a tojást, lejárt szavatosságú termékeket használunk fel netán nem a megfelelő hulladéktárolóba helyezzük el. Igen egy egy ilyen aprónak tűnő tévedés, figyelmetlenség vagy nemtörődömség az emberi életeket is veszélyezteti. Itt már nem pusztán arról van szó, hogy jó hírünket kockáztatjuk, csődbe visszük a vállalkozást, hanem ez ennél is kockázatosabb. Ez a dolog pedig: az emberi élet mindenek felett áll. Vegyük tehát komolyan a munkavédelmi szabályzatot, tegyünk a minőségbiztosításért és legfőképpen tegyünk azért, hogy a HACCP ne csak dokumentáció maradjon a cégünk, vállalkozásunk életében.

Link: haccp kézikönyvKategóriák: EgészségÉtel-italSzolgáltatásokCímkék: HACCPélelmiszerbiztonságHACCP dokumentációKép: Viszontlink helye: http://www.linkfal.hu
Kategóriák: linkek

Városnézés Budapesten német és angol nyelveken

lapok - cs, 09/07/2017 - 14:50

Szertné német és angol barátait körbevezetni a magyar fővárosban? Szüksége van egy profi Budapest guide-ra ? Nem ismeri kellőképpen Budapest látványosságait vagy annak történetét, esetleg nem beszéli professzionális módon az adott nyelveket? Talán érdemes lenne megbíznia egy hivatásos idegenvezetőt aki töviről hegyre ismeri a magyarok fővárosát ezt csodálatos Budapestet, amely a Duna két partján helyezkedik el olyan méltán világhírő épületekkel, mint az Opera a Parlament a Budai Vár vagy éppen a Lánchíd. Sétálna a Városligetben de nem ismeri pontosan a Vajdahunyadvár történetét, elege van a Halászbástyán özönlő tömegből, netán érdekli a modern Budapest új épületei, akkor is érdemes idegenvezetőt felkeresni pláne annak aki angol vagy német nyelven is profi felvilágosítást tud adni a turisták számára. Egy idegenvezető nemcsak kivételes módon ismeri az adott várost és annak nappali valamit éjszakai hangulatos elemeit hanem az emberekkel is tud bánni: extrovertált, nyitott és barátságos. Sosem Ő van a középpontban de mindig ott van amikor kérdés merül fel.

Link: stadtrundfahrt budapestKategóriák: KultúraUtazásCímkék: idegenvezetőguideBudapestKép: Viszontlink helye: http://
Kategóriák: linkek

Whirlpool szakszerviz

lapok - sze, 08/30/2017 - 18:39

Háztartási gépek javítása Budapesten és Pest megyében.
Whirlpool, Bauknecht, Polar, Ignis, Candy, Beko, Indesit, Ariston, Fagor, Electrolux, Aeg, Bosch, Siemens, Zanussi, Gorenje , LG, Samsung valamint régebbi típusok: Lehel, Hajdú mosógépek, mosogatógépek, szárítógépek, mikrók, hűtőgépek, fagyasztók, no-frost hűtők, sütők, főzőlapok, kerámialapok, boylerek, centrifugák javítása. Szabadon álló és beépíthető háztartási gépek beüzemelése és szervizelése. Whirlpool szerviz.Mosógép szerviz. Mosogatógép szerviz. Hűtőgép szerviz. Mosógépszerviz. Mosógépszerelő. Mosógép szerelő. 06209238719, 06309408330.
Szervizünket az alábbi módon érheti el:

Telefonos hibabejelentés hétköznap 8-18 óráig elérhető, online hibabejelentés 0-24 órában működik. Az emailen, ürlapon történt hibabejelentéseket minden esetben telefonon egyeztetjük. Az egyéb információkéréseket, kérdéseket emailben válszoljuk meg. Telefonos hibabejelentés, érdeklődés, információ kérése az alábbi telefonszámainkon lehetséges:

Mosógépek, mosogatógépek, szárítógépek, mikrók sütők stb. :

Katona Antal, 06209238719

Hűtőgépek, fagyasztók, jégkészítők:

Kiss Zoltán, 06309408330

Email: mosogepszervizes@gmail.com

Link: Háztartási gép szervizKategóriák: SzolgáltatásokCímkék: whirlpoolmosógép szervizmosógép szerlőmosogatógép szerelőKép: Viszontlink helye: http://mosogepszervizes.hu
Kategóriák: linkek

Háztartási gépek javítása

goliat - v, 08/27/2017 - 19:44

Háztartási gépek javítása Budapesten és Pest megyében. Whirlpool szakszerviz. Mosógépek, mosogatók, szárítók, sütők, hűtők, fagyasztók, nofrost hűtők javítása gyorsan, korrekt áron, garanciával.Whirlpool, Bauknecht, Polar, Ignis, Candy, Beko, Indesit, Ariston, Fagor, Electrolux, Aeg, Bosch, Siemens, Zanussi, Gorenje , LG, Samsung valamint régebbi típusok: Lehel, Hajdú mosógépek, mosogatógépek, szárítógépek, mikrók, hűtőgépek, fagyasztók, no-frost hűtők, sütők, főzőlapok, kerámialapok, boylerek, centrifugák javítása. Szabadon álló és beépíthető háztartási gépek beüzemelése és szervizelése. Whirlpool szerviz. Mosógép szerviz. Mosogatógép szerviz. Hűtőgép szerviz. Mosógépszerviz. Mosógépszerelő. Mosógép szerelő. 06209238719.06309408330.

link: Hátartási gép szerviz. Whirlpool szakszerviz Budapesten és Pest megyében.Kép: 
Kategóriák: linkek

budapest sightseeing

linkfal.hu - cs, 08/24/2017 - 22:42

Aki szeret utazni a világban manapság csak ritkán vesz igénybe idegenvezetőt, pedig ahogyan az angol mondja: budapest guide, azaz egy budapesti idegenvezető igencsak sokat segíthet abban, hogy bejárjuk a város azon részeit amelyeket csak a helyiek ismernek. Gondoljunk csak Budapest termálfürdőire, a romkocsmák éjszakai életére, netán egy egy távolabbi budapesti kerület nehezen megtalálható mégis népszerű kifőzdéire, ahol akár jobbat is ehetünk magyaros ételekből, mint aki a belvárosban található csak turisták által látogatott igényesnek tűnő, mégis átlagos kínálattal rendelkező étterembe tér be. Nem beszélve az olyan helyi sajátosságokról, mint a legjobb zöldséges vagy mit érdemes a piacon vásárolni. Szóval az idegenvezetők más néven a guide-ok ideje korántsem járt még le, ugyanis nem csak angol nyelvű turisták grasszálnak a városban hanem sok-sok németűl beszélő turista is érkezik a magyar fővárosba, a stadtrundfahrt budapest még mindig népszerű szó, hiszen sok a városba először látogató vendégnek segítégre lesz szüksége.

Kategóriák: linkek

Budapesti idegenvezető

goliat - cs, 08/24/2017 - 22:01

Egyre többet utazik az átlagos európai, amerikai és Ázsia valamint Ausztrália földrészről származó turista, mert hogyan is beszél erről egy német? Stadtrundfahrt Budapest városnézés Budapesten. Az angol ajkú turisták után ugyanis leginkább német nyelven érkező vendégek látogatják meg a magyar fővárost és a környékbeli csodálatosabbnál csodálatosabb településeket. Gondoljunk csak Szentende főterére vagy a Visegrádi várra és az onnan megtekinthető lélegzetelállító panormáráa a Dunakanyarra, esetleg az Esztergomban található Bazilikiára. Azonban nem is kell ennyire messze menni, hiszen Budapest is több napra való látványosságot ígér egy ide látogató turista számára, nem feltétélenül a kissé giccses Halászbástyára kell gondolni netán az ódon hangulatú Vajdahunyad másolatra. Sokan csak sétálnak a városban felfedezik az Opera csodás épületét az egyedülálló Parlamentet Budapesten, netán a folyamatosan megújuló Budai Várat. Aki pedig speciális látványosságokat és élményeket keres annak ott vannak Budapest egyedi hangulatú fürdői, a romkocsmák és a bulinegyed éjszakai hangulata, a magyar gasztronómiát megtestesítő kicsi belvárosi éttermek, büfék és bárok. Budapest tehát akár több napra való látványosságot tartogat az őt felkereső vendégek számára érkezzenek bár a közeli Németországból netán Hollandiából vagy Franciaországból esetleg Spanyolországból vagy még messzebbről a távoli Ausztráliából. A "Budapest sightseeing" tehát nem csak azt jelenti, hogy felülünk a legközelebbi Hop-on Hop off járműre és azt gondoljuk keresztül kassul bejártuk a magyarok fővárosát. Korántsem erről van szó: járjuk be a Századfordulón épült klasszikus épületegyüttesekből álló belvárost Pesten, látogassunk el a Labirintusba, fürdőzzünk a Széchenyi fürdőben, próbáljuk ki a Libegőt, másszuk fel gyalog a Gellért hegyre, ismerjük meg a távolabbi kerületekben lévő kifőzdéket, látogassunk el este a VII. kerületbe és máris egyedi élményekben lesz részünk amelyhez hasonló élményeket talán egyetlen más Európai város sem tartogat a számunkra. Ehhez persze nem árt, nem hátrány egy helyi vezető, egy guide, aki ismeri Budapest belső kerületein és ismert látványosságain túl azokat a helyeket amelyek miatt itt lakik a fővárosban közel két millió ember is.

link: Budapest guideKép: 
Kategóriák: linkek

Mestervirág virágküldés budapest

lapok - sze, 08/23/2017 - 12:38

A virág az érzelem fizikai megtestesülése egy olyan szép élőlény amivel bármit ki tudunk fejezni. Igen nem szabad elfelejteni, hogy a virágok is élnek és éreznek. Mi lehet romantikusabb egy csokor vagy virágdoboznál? Szerintünk semmi, esetleg egy kis személyre szóló üzenettel vagy édeséggel meg fel lehet tuningolni a hatást. A mestervirág virágküldő szolgálat arra tette fel az életét, hogy meglephesse a kedves hölgyek életét minden féle virággal. Ne csak anyák napján vagy nők napján ajándékozzon virágot mert nem csak 1 nap érdemelnek virágok a nők vagy az anyák.

Link: Mestervirág virágküldés budapestKategóriák: Egyéb oldalakNői oldalakSzolgáltatásokCímkék: virágküldésvirágküldés budapestvirágcsokorvirágok szülinapraKép: Viszontlink helye: https://mestervirag.hu/partnereink
Kategóriák: linkek

Class GSM - Mobiltelefon bolt Újpest-Központ

goliat - cs, 08/17/2017 - 17:04

Class GSM

Cégünk a Class-Mobil Kft (Class GSM) a következőkkel foglalkozik:

-Használt és Új mobiltelefonok értékesítése.

-Mobiltelefon megvásárlása, felvásárlása készpénzért.

-Mobiltelefon csere. Ilyenkor árajánlatot teszünk régi készülékére az aznapi legmagasabb piaci áron, és amennyiben megfelel Önnek a kölcsönösen kialkudott összeg úgy azt beszámoljuk új készülékének az árába. Amennyiben van otthon a fiókba, már nem használt mobilja, hozza be azt is hozzánk és megvesszük.

-Mobiltelefon kiegészítők, tartozékok értékesítése készletről. Amennyiben nincs készletünkön a keresett tartozék úgy azt gyors határidővel megrendeljük Önnek. Néhány kategória: Ütés álló üvegfóliák, kijelzővédő fóliák, hálózati mobil és tablet töltők, autós töltők, adatkábelek, nagy választékban kaphatóak védőtokok, ami lehet flippes tok, szilikon tok, tpu tok, bőr tokok, gyári prémium tokoktól egészen a kézműves prémium bőr mobil és tablet tokokig.

A Class gsm üzlete vasárnap kivételével minden nap várja a vásárlókat. A következő nyitva tartás szerint: Hétfőtől - péntekig 9 órától 19 óráig, szombaton 9-től 14 óráig. Vasárnap zárva vagyunk.

Hogyan jut el hozzánk?

Gyalogosan: Az Újpest központ metrómegállónál kell leszállni. A metró aluljárónál a Trió-Burger közvetlen melletti lépcső-feljárónál kell felmenni a lépcsőn. Így már az Árpád út jobb oldalán (Újpest Városkapu irányában), és ezen tovább haladva megközelítőleg 320 lépés megtétele után (kb: 200 méter) Érkezünk meg a Árpád út – Kemény Gusztáv sarkára. Itt jobbra fordulva, már látható a Class GSM boltja, ami 10-12 méterre van jobb oldalon a saroktól.

Kérdése van?

A leggyorsabb egy telefon hívás

+36 70 502 5071

vagy írjon nekünk a kapcsolati űrlapunk segítségével amely a kövekző linkre kattintva érhet el:

https://classgsm.hu/kapcsolat/

Tisztelettel a https://classgsm.hu csapata.

link: Class GSM - Mobiltelefon bolt Újpest-KözpontKép: 
Kategóriák: linkek

Orosz tolmács – elérhető áron

goliat - h, 07/17/2017 - 21:27

Nagy gyakorlattal rendelkező orosz tolmács Óbudán. Az utóbbi az a kiindulás pont, ahonnan kész az ország bármely pontjára utazni – kiszállási díja megegyezik a vonatjegy árával. Csak kísérő tolmácsolási feladatot vállal. Gazdag tapasztalatát jól szemléltetik azok a tolmácsolási történetek, melyek a honlapján olvashatók. Orosz fordítóként szintén sokrétű munkát vállal – az egyszerű magánlevéltől kezdve a komplex web-oldal fordításig (akár zöldmezősen el is készítve magát a honlapot), mindent. Alanyi ÁFA-mentesen számlázik, de lehetőség van arra is, hogy fordítóirodaként ÁFÁ-s számlát bocsásson ki.

link: Hivatalos orosz tolmácsKép: 
Kategóriák: linkek

Villanybojler javítás!

linkfal.hu - szo, 07/01/2017 - 21:40
Ha a villanybojler egyre kevesebb meleg vizet állít elő, vagy nem olyan forró a víz mint korábban volt, vagy sokkal tovább tart hogy felfűtse a vizet, és mindezt egyre több áram felhasználásával, vagy csak egyszerűen nem működik, akkor hívjon bennünket. Villanybojler javítás precízen, gyorsan, kedvező áron!
Kategóriák: linkek

Linképítés ára 2017-ben!

lapok - p, 06/30/2017 - 13:27

Kezdjük a legelején: talán egyedi szöveget kellene írni ezt még egy kezdő linképítőnek is tudnia kellene 2017-ben. NINCS COPY AND PASTE ez spammelés és nem linképítés ha írtok egyedi szöveget megjelenik majd a link... Talán érdemes lett volna elolvasni a szabályzatot is.... A többi hellyel közzel igaz de így nem építünk linket. Azaz amennyiben nincs értékes egyedi tartalom addig semmit nem ér az egész... De tényleg nincs kiemelve félkövérrel a szabályzat? Olyan sokba került volna elolvasni? Nem sikerdíjas? vicces. A linképítés nem copy paste szöveget kell írni, igen macerás de ma már 2017 van és aki másolja a szövegeket a szemetet gyárt. SEO első lecke. Nyugodtan meg lehet keresni emailben és kikerülhet a link amennyiben ezt a pici részt amely a szabályzatban is benne van teljesítitek.

Link: Linképítés ára 2017-ben!Kategóriák: SzolgáltatásokCímkék: Linképítéskeresőoptimalizálásadwords kezelésonline marketingseotartalomírásKép: Viszontlink helye: http://www.linkfal.hu
Kategóriák: linkek
Feliratkozás Linkgyűjtemény hírolvasó - linkek csatornájára